Üdv Május

1800 km autóút után megérkeztünk Kiladába. Szerbián, Makedónián át már szinte folyamatos autópálya van, sokat építettek az elmúlt időben. Görögország meglepően hűvös időjárással fogadott minket, de kellemes időben érkeztünk szokott állomáshelyünkre. Az első napok rámolással, pakolással és takarítással teltek. Bár a lakásunk gondosan zárva volt, a szaharai por megtalálta a maga útját, s bejutott a zárt ablakokon keresztül mindenhova.
A hajón mindent rendben találtunk, sem a természet, sem más kárt nem okozott benne. Lassan jöttek vissza az emlékek, hogy mit hogyan kell, mit, hol hagytunk abba?

Nyitásnak barátaink Manuela és Willi csapott nekünk egy grillezős estét. Kellemesen elbeszélgettünk a tűz mellett késő estig. A hónap végén elválnak útjaink, mi maradunk, ők elindulnak több évre tervezett túrájukra a Karibi szigetek felé...

Bemelegítőgyakorlatnak a mosogatót vágtuk bele a konyhapultba. Gondos méricskélés után nyomtuk bele a fűrészgép pengéjét a vadonatúj munkalapba. Többször igazítottuk, csiszoltuk mire belefeküdt a helyére. A konyhalap alá közfalat lamináltunk. A baloldali konyhaszekrény alá két fiókos szekrényt, és egy szemetest tervezünk beépíteni.

Alig lettünk készen a mosogatóval megérkezett a legkülönlegesebb csapat Kiladába: Tibor búvártársai és barátai! Laci és felesége Margó, az ő lányuk Bea és barátja Feri, valamint Ervin a kölyök. Tibor barátunk, Laci és Ervin egy búvárszakosztályban merültek a hideg vízbe 60 évvel ezelött és a barátság azóta is tart.

 Hárman együtt 240 évesek!

Energikus, aktív, mondhatni fiatal emberek! Adja Isten, hogy ez még sokáig így legyen!

A sok dévaj mulatozást megszakítottuk egy kis munkával, nehogy elszokjunk a ritmustól! :) Hosszas töprengés után úgy döntöttünk, hogy a bejárati ajtót külső csúszóajtós megoldásra alakítjuk át. Ennek megfelelően elkezdtük kijavítani / kialakítani az ajtókeretet kívül-belül. Mivel annakidején az ajtónyílást csak durván szabták méretre, így most kell sokat csiszolni, illeszteni, pótolni, laminálni. A laminálás hátránya, hogy mindig meg kell várni  kikeményedést, ami páradús napokon gyorsan megy végbe, de azért 24 óra általában szükségeltetik. Pepecs munka, ragadós, és nem mellékesen, a közben keletkező gőzök nem tartoznak az ajánlott gyógyászati szerek csoportjába.

Alig csendesedett el a csiszológép zaja, telefont kaptunk! Angie és Heinz régi hajós barátaink jártak a közelben, s ha már erre jártak, hát egy közös bevásárlókörút után a Palavan fedélzetén estebédeltünk kellemes kvaterka közben. Ők is indulnak hamarosan Sicilia, Spanyolország, Portugália, Madeira felé… Várja őket a vonzó messzeség. Ki tudja találkozunk-e még valaha? Jó szelet, Isten legyen veletek!

Tibor projektje

Tibor barátunk (újabb olvasóink kedvéért: Tibor a szomszédságunkban él feleségével Katival a saját maguk által épített hajóban) nagy munkába fogott! Hardtop (keményfedeles tetőt) épít a Faun "kokpitja" fölé. A Faun jelenlegi teteje egy fémkereten nyugvó ponyva volt, amit Kati varrt sok évvel ezelött. Ez a ponyva mára már elég viharvert lett, a tetőt meg kell újítani. Tibor először a meglévő ponyvatetőről gipsz és szövetháló segítségével lenyomatot készített. Ez a művelet több napot és jó pár kiló gipszet vett igénybe. Majd ezt a durva mintát tovább kenegetve, finomítva hizlalta fel olyan stabilra, hogy lehessen benne laminálni. (Laminálás: amikor műgyanta és üvegszál segítségével kemény, tetszőleges formát lehet létrehozni). Tibor nagy műgonddal formázza az anyagot, ami a keze alatt formává alakul.

Tibor tetőprojektjének második darabja egy kupolarész lesz a hátsó fedélzeten.Először fából készitett Tibor egy vázat,majd a vázból gipsz segitségével kupola lett,amit aztán Tibor és P belamináltak.

Rainer és az árbóc

Amikor a hóhért akasztják, illetve jó pap is holtig tanul. Rainer barátunk nagy felújítást végzett az egyik katamaránján (merthogy kettő is van neki) és ezen alkaloból levették a 16 méter hosszú (illetve magas) üvegszálból készült 320 kilogrammos árbocot. Gyönyörűen leszerelve róla minden szerelvényt napokig csiszolták, fúrták, festették, símogatták. Elérkezett a visszaemelés pillanata. Rainer a hajóval beállt a dokkba, majd jött a daruskocsi, felkötötték az árbócot és némi próbálkozás, tanakodás után hamarosan a levegőben himbálózótt a monstrum szerelvény. A darukezelő értette a dolgát, hamarosan a fedélzeten állt az árbóc, s pár perc alatt rögzítettük a drótkötelekkel a megfelelő pontokon. Mikor minden a helyére került, szólt a darus, hogy akkor valaki szaladjon fel a tetejébe és oldja ki a darukötelet, hogy mehessen dolgára. No, ekkor következett be a szomorú felismerés, hogy hiába csinálta ezt Rainer már sokadjára, hiába gondolt át mindent az elején, hiába... csak elfelejtett egy felhúzókötelet rögzíteni a felső csigába! ... E nélkül bizony csak lentről néztünk a magasban büszkén csillogó árbóc csúcsán lengedező kötélre, s az azon logó daruskocsira... Bizony ember ezen az árbócon fel nem mászik, a kötél magától le nem esik és az árbóc tetején himbálózó daruskocsival nehéz vitorlázni... Miután a daruskocsi vezetője megértette, hogy pillanatnyilag járműve szerves egységet képez egy luxushajóval, izgatottan telefonálni kezdett. Kis idő múlva megérkezett a kolléga egy emelőkosaras daruval, s a magasba emelték Rainer segitőjét, aki egy laza mozdulattal leemelte a kötelet az árbócról, így a daruskocsi az úton, a hajó a tengeren folytatta útját.

Belépő és rejtekhely

Tovább szabjuk, varrjuk hajónkat! Akik régebbóta olvassák a naplót, azok tudják, hogy mi úgy vagyunk ezzel a fúrással-faragással, mint horgász a fogással, ha fúj, ha esik, pecázni menni kell! Nos, mi belevágtunk egy izgalmas új fejezetbe, illetve fába, és elkezdtük kialakítani a belépőt. Jó ideje már, mióta dolgozunk a hajón, ha bebújunk az ajtónyíláson egy talpalatnyi helyen megvethetjük a lábunkat és a másikkal le kell lépni a fedélzet szintjére. Ez a belépő nem volt komfortos, így arra gondoltunk, hogy az ajtó elött építünk egy kis "teraszt", ahol akár két lábbal is le lehet állni! Micsoda luxus ez kérem! 🙂 Ekkor azonban jött a felismerés, hogy innen viszont elég nagyot (magasat) kell lépni, hogy pici testünket a nappaliba tegyük. Nosza, kreáltuk egy "fél-lépcsőt" az aljába, hogy könnyebb legyen a járás. (Hiába, mi sem leszünk fiatalabbak). Kialakítás közben jött az ötlet, hogy a belépő terasz alatt éppen elférne az a piciny páncélkazetta, amiben "féltve örzött" dolgainkat tartjuk. Így hát a lécső alatti zugoly adja majd a rejtek csendes árnyát a pici mackónak 🙂 Mindez leírva, elbeszélve gyorsan történik, de ne gondolja azt egyik kedves olvasónk sem, hogy ez így is van. Gyakran észre sem vesszük az idő múlását, csak azt, hogy megint sötétedésre érünk haza, megint nincs idő semmire, mindjárt holnap és már sorakoznak a feladatok. Sok dolgot kell(ene) csinálni, ami hol ezért, hol azért vár sorára. Van, hogy két dolgot nem lehet egyszerre csinálni, van, hogy az egyik műveletnek 24 óra a száradási ideje, van hogy olyan meleg van, hogy mozdulni sincs kedve az embernek 😀 Szóval néha úgy tűnik, hogy lassan haladnak a dolgok előre. Ez főleg akkor fájó érzés, amikor látjuk, hogy a "szomszédok" lassan, egymás után mennek a vízre. Ilyenkor kicsit belesajdul az ember szive, s még nehezebb felmászni a létra hosszú szárán... tudva,hogy mi az idén is a parton leszünk...de lesz ez még másképp is.

Családi rovat

Nóra, egyes számú unokánk már egy hónapos múlt! Helyzetünkből adódóan mi is a "Skype-papi", "Skype-nagyi"-k táborát gyarapítjuk, s csak képeken, elbészélésekből értesülünk a család legkisebb tagjának hogyléte felől. Nóra jól van, kitartóan próbálja átnevelni ujdonsült szüleit a maga akaratára. Ha éhes, hát enni akar, függetlenül attól, hogy hány óra van, mennyit aludhatott apa-anya, vagy mit is ír erről a szakirodalom... 🙂